11
okt

Hermina kápolna

Nemrég megbízást kaptunk egy templom teljes szkennelésére műemlékvédelmi okokból. A feladat adott volt, a templom lehető legtöbb részletét szkenneljük be (kívül-belül), persze nagy gondot fordítva arra, hogy semmiben ne tegyünk kárt közben.
Elég komplex feladat volt, az álláspontok megtervezésén, az illesztőpontok elhelyezésén egészen a végső pontfelhő összeillesztéséig.
A templom alatt található lovagtermet is szkenneltük, ami a videón is jól látszik.
A belső és külső mérések egymáshoz illesztéséhez elengedhetetlen az illesztőpontok megfelelő elhelyezése és darabszámának optimális megválasztása. A tetőszerkezet mérése igazi kihívás volt, ugyanis fel kellett vinni a szkennert a tetőre és a méréseket a kéményekről illetve “stabilnak” mondható helyekről kellett elvégezni.
A végeredmény a templom komplett, minden részletét tartalmazó pontfelhő, amely műemlékvédelmi okokból igencsak jelentős.
Készítettünk egy 3D modellt is, amely kisebb módosítások után alkalmassá vált arra hogy 3D nyomtató segítségével ki is nyomtathassuk.